Az oktatási rendszerünk a mai napig a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóján zajló második ipari forradalom szükségleteit szolgálja. Világos, hisz akkor alakult ki. Az embereknek a fejükben kellett hordozniuk a tudást, a gazdaság olyan reáltudományokra épült, mint a matematika, a fizika vagy a vegyészet. Napjainkban azonban a világ legalább annyira szól a művészetekről, mint a természettudományos ismeretekről. A kreativitás az ismeretanyag mennyiségével szemben ma már szinte minden téren előnyt élvez. Többé nem az a kérdés, hogy ismered-e a választ, hanem hogy képes vagy-e azt a megfelelő helyen keresve megtalálni és alkalmazni.

A matematika vajon fontosabb, mint a zene? Az irodalom becsesebb, mint a film? A sejtbiológia ismerete többé tesz, mint a szakszerű barkácsolásé? A történelem nemesebb tere-e a tudásnak, mint a gasztronómia? A földrajz hasznosabb, mint az alapfokú növénytermesztés, gombatelepítés vagy állattartás? A világ és a gazdaság átalakult, és folyamatosan változik. Nem tudjuk, hogy húsz év múlva mezőgazdasági ismeretekre lesz-e szükségünk az élelmiszerhiány miatt, vagy játékelméleti tudásra, mert alapjaiban alakul át a kommunikáció és a kultúra természete.

Az iskolának az életre kell felkészítenie. Sokkal többfélét kell tanítani, sokkal kevesebb sznobériával és tudományos gőggel! Nem csak klasszikus zenét meg népdalokat kell megismertetni a következő nemzedékekkel, hanem a Pink Floydot, a Depeche Mode-ot, Björköt és a Radioheadet is. Nem csak Katona József Bánk Bánja meg Csokonainak A reményhez írt verse fontos része a nemzeti kultúrának, de Cseh Tamás és Bereményi Géza Jobbik részem című dala vagy Fábri Zoltán filmje, Az ötödik pecsét pont úgy. Nem csak a sportot kéne gyakorolni az iskolákban, hanem a táncot is, mert az szintén mozgáskultúra, csak épp nem elsősorban a fizika külső törvényeire, hanem az élet és a lét belső folyamataira fordítja a figyelmet.

Sokkal kevesebb nyers, lexikális ismeretanyagot kell egy diáktól megkövetelni, azt viszont következetesen meg kell követelni! Nem kell a koszinusz meg a tangens, de álmából felkeltve se bírja átbaszni egy bank a rafinált hitelkonstrukciójával! Nem kell a termodinamika második főtétele vagy Marius hadseregreformjának a pontos ideje, de legyen képes megszerelni otthon a csapot, és ne csak fogja föl, de lássa is be, hogy az országnak - miközben horribilis adósságtömeget görget maga előtt - nincs lehetősége tizenharmadik meg tizennegyedik havi nyugdíj folyósítására, bármennyire is meg lenne annak a helye. Továbbá következetesen fel kell számolni a puskázás, a plagizálás meg a bérezésért zajló szakdolgozatírás és vizsgázás mindennapos gyakorlatát, egyszer s mindenkorra az idegekbe vésni, hogy a bukásnak az elkövetőre nézve lényegesen kevesebb káros következménye van, mint a csalásnak.

Az oktatási rendszer célja önálló gondolkodásra, döntésre és cselekvésre képes kultúrlények kinevelése kell, hogy legyen, nem pedig ostoba, de korrupt biorobotoké, Való Világon meg Hajdú Péteren tartott adórabszolga reklámzombiké. Ehhez azonban radikálisan át kell alakítani a hazai oktatás struktúráját! A mai jobboldal a múltba réved, és olyan százéves ideákat igyekszik másolni, amelyek abban a világban működtek, csakhogy ebben már nem fognak. A baloldal eközben szokása szerint szarik az egészre, egyetlen gondja, hogy a pedagógus-szakszervezetek ne rikácsoljanak. Esetleg átvesz pár struktúraidegen, a recsegő-ropogó szisztémát tovább gyengítő nyugati trendet, csak hogy a kádárizmusban dagonyázva elmondhassa, hogy ebben az országban mégis csak ő képviseli az európai értelemben vett progressziót.

A magyarság jövője nem Moszkvában vagy Brüsszelben dől el, hanem a tantermekben. Ott van a mi legnagyobb kincsünk, a reményünk és a végzetünk. A hazai oktatást át kell alakítani, mert így nem működik. S főleg úgy kell átalakítani, hogy az ezúttal ne lehessen a politikai garnitúra meg a pedagógustársadalom magánügye. Ők ugyanis ezen a területen az elmúlt hatvan-hetven év alatt csak romboltak.