Hiszek a fájlcserélésben, a letöltés szabadságában, a kulturális javak anyagi cenzus nélküli használatában.

Nyilvánvaló, hogy a piac szabályai nem működnek, nem működhetnek minden területén az életnek. Az egészségügyet hiába piacosították az Egyesült Államokban, olcsóbb és mégis hatékonyabb a nagyobb állami szerepvállalás mellett Hollandiában. Előadom a tévében, hogy "mi volt ez a pusztító alpáriság?" - ez hiába az én szellemi termékem, mégsem bírok érte jogdíjat bevasalni vagy korlátozni a felhasználását. A természete nem teszi lehetővé.

Ahogy nem tudta ellenőrizni a Beatles, hogy Jessie vagy Ralph hány barátjával osztja meg a szobájában azt az élményt, amit a Revolver című lemez meghallgatása jelent, ugyanúgy gondolom teljesen abszurdnak, hogy amikor nem egy fizikai, hanem egy virtuális szobában oszt meg valaki egy felvételt a barátaival, anyagi haszonra való törevés nélkül, azt állami vagy céges eszközökkel terrorizálják.

Az abszurdon meg a szobán túlmenően pedig szögezzük le, hogy a kultúra közkincs. Nem az a funkciója, hogy profitot termeljen, hanem az, hogy olyan érzésekhez, gondolatokhoz, értékekhez és tudáshoz juttassa az embert, amelyek nélkül hiába sikeres vagy gazdag, az élete egy sekélyes posvány. Nem akarom a harmadik világot idéző körülmények közt nyomorgó producereket, lemezcégeket és médiavállalkozásokat végleg a Nyugati aluljáróba juttatni, főleg, hogy jön a tél, de ne azokat baszogassák már, akik igényes szellemi tartalommal akarnak táplálkozni az értelem és ízlés nélküli, tudatukat reklámokkal lúgozó kereskedelmi kínálat helyett, hanem állapodjanak meg az állammal, az majd biztosít nekik némi méltányos hasznot.

Sajnos ez sem azt jelenti, hogy mindenki egyenlően tud majd a tányérjába merni a kultúra asztalánál. Lesznek olyanok tömegével, akik operába vagy színházba csak ritkán képesek elmenni, akiknek a koncertélményről Fásy Ádám kannás bor mellé sem ajánlott társulata, nem pedig a Radiohead vagy Moby fog az eszébe jutni. Csakhogy ahogy nem szabad tömegeket élelem vagy ivóvíz nélkül hagyni, úgy nem szabad engedni, hogy a körülöttük lévő kulturális életből épp csak annyival érintkezhessenek, amennyit a pénztárcájuk vagy a szüleik pénztárcája a rezsi meg az adó után megenged. Nyilvánvaló, hogy mindenkinek látnia kell a Mechanikus narancsot és Az ötödik pecsétet, mert összehasonlíthatatlanul jobb világ az, ahol ilyen felvetésekről gondolkodnak az emberek, mint az, ahol egyáltalán nem gondolkodnak, mert ugye a kétfejű borjúról meg a többi bulvármocsokról ugyan mit is gondoljanak!