A vér, a tragédia, a félelem adja el a kereskedelmi tévék hírműsorait. Ez a megfigyelés éppen annyira közhelyes, amennyire gyomorforgató. A hírműsor se több már, mint egy olcsó valóságshow, ahol a tudat gyarmatosítói valódi nyomorúsággal, valódi tragédiákkal kereskednek, épp csak a szereplőkről nem az emelt díjas sms-ek döntenek. Ezzel szemben kétszeres áron lehet értékesíteni például az életbiztosítással házaló cégek reklámhazugságait.

Semmibe se kerülne az autóbalesetek vágóképei közé, a roncsok, a hullazsákok, a vértócsák, a féknyomok, a szirénázó rendőr- és tűzoltóautók mellé pár szóval ismertetni azt a közlekedési szituációt ami a tragédiához vezetett. A televízió sales osztálya kiválóan termelne így is. Úgy válthatnák készpénzre az emberi vért, hogy valami minimális közszolgálatiságot is fel tudna mutatni az a műsortípus, amelynek elsősorban a köz szolgálatáról kellene szólnia. Az esetek 97%-ában ez mégsincs így. Oly korban élünk e földön, mikor az újságíró úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel, nem parancsra...

Ez az utolsó fázis. Már nem arról szól a történet, hogy a morált, a szakmai becsületet zárójelbe teszi a profit és a nézettség hajhászása, hanem arról, hogy már nincs morál és nincs szakmai becsület.