A bal-liberális értelmiség történelmi bűne, hogy a nagy média- és kultúrháborúban már kezdettől arra az álláspontra helyezkedett, hogy a gyeplőt a lovak közé kell dobni. A piac, a tömegízlés majd meghatározza, hogy mi érték és mi nem, vagy ha azt esetleg nem is, azt mindenképpen, hogy mi menjen a tévében, mit fogyasszon az átlagember nap mint nap. Ezzel a jobboldal egy korszerűtlen, avítt és frusztrációktól súlyosan terhelt víziót állított szembe, és azt próbálta elkeseredett igyekezettel keresztültolni a kulturkampf iszapbirkózása során. Olyan közművelődést, médiát és színházi világot képzeltek el, ami nem Csurka, Eperjes, Püski és Csoóri korosztályát célozta meg, inkább az ő szüleikét, nagyszüleikét. Akiknek a számára Bartók már forradalmian új volt, a Beatles pedig befogadhatatlanul modern. És akkor a Prodigyről ne is beszéljünk! Mindezek ellenére ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a jobboldalon legalább gondoltak valamit a világról, a média szerepéről, és szemmel láthatóan képviselni akartak valamit, ami számukra érték, és amiben a sok-sok giccses, öreg lim-lom mellett fellelhetőek valóban számottevő mélységek is, ellentétben a bulvármédia kongó ürességével.

A Fidesz egy nyolc éve koplaló a farkasfalka éhségével vetette rá magát a közvagyonra. Ezzel a falánk lendülettel szállták meg a kulturális életet és osztottak ki maguknak olyan jogosítványokat, amilyenekről híveik sem mertek álmodni. Azt művelték, amit kettő vagy hat év múlva a jelenlegi ellenzék fog, ha hatalomra kerül, ahogy tették azt mindig is. A polgárháború malmai szakadatlanul őröltek, miközben én naiv fejjel azt képzeltem, hogy most majd kiderül: lehet más módon is közmédiát csinálni, mint eddig. Fel lehet mutatni egy olyan ízlésvilágot és értékrendet, ami talán távol áll az enyémtől, de a puszta szórakoztatáson túl legalább képviselni akar valamit. A hírműsorok megszállását végre követi majd az évtizedes jobboldali toposz, mely szerint a médiának nevelnie kell. Fel kell emelnie az embereket. Az ízlést formálni kell.

Azt hittem, jönnek majd a színházi közvetítések (természetesen sok-sok Fidesz-közeli művésszel és kulturális vállalkozóval), feltárul az MTV csodálatos archívuma, ahonnan minőségi tévéjátékok tömegével lehet megmutatni, hogy ki volt Tennessee Williams, Mensáros László, Henrik Ibsen vagy Molnár Ferenc. Meg lehet végre próbálni rendes táplálékot adni az embereknek a moslék helyett, amivel a kereskedelmi televíziók és az elkereskedelmiesült köztévé vállt vállnak vetve mindeddig mérgezte őket. Csakhogy ha ma bekapcsolom a királyit, pontosan ugyanaz történik ott, ami az elmúlt húsz év során mindig. A hírműsorok gátlástalanul elfogultak, a bármiféle értéket képviselő műsorok a nem nézett sávokba lettek száműzve, világosan látható, hogy a közmédia továbbra sem akar más lenni, mint bármelyik kereskedelmi. Csak mindezt a mi pénzünkből, nézhetetlenül bénán, szokás szerint jó szarul.

A Fidesz megszerezte azt a kétes dicsőséget, hogy az ő uralma alatt álló köztévében a kvízjáték vesztes versenyzőit úgy alázzák meg, ahogy eddig egyetlen kereskedelmi televíziónak sem volt gyomra: ledobják egy csapóajtón. Az alulmúlhatatlan minőségű szappanoperákkal az állami televízió jókora részt vállal a nagy nemzeti ízlésrombolásból, a beszélgetős show-műsorok pedig szintén alpárian - a szó legrosszabb értelmében - kereskedelmiek.

Valóban mindvégig hazugok voltak Orbán nagygyűléseken előadott szólamai, nagyívű víziói? Akkor és ott számomra mindig úgy tűnt: ez az ember igenis gondol és akar valamit. Először is ki akarja kotorni a gyeplőt a lovak közül. Képviselni és érvényesíteni kíván a szellem frontján bizonyos értékeket. Nem gondoltam, hogy mindenképpen nekem tetsző értékeket, de feltétlenül valami olyasmit, amit az ember nem kapásból Csiszár Jenő személyével azonosít. Valamit, ami nem adja át reflexszerűen a kulturális kezdeményezést a Coca-Colának meg a McDonaldsnak. Erről a várva várt fordulatról azt mondták nekem, hogy "nemzeti". Én úgy tanultam, hogy ez a szó mást jelent, de részemről tökmindegy, akkor hívjuk így, csak jöjjön már! És jött a kétharmad. És kiderült, hogy mindvégig hiába vártam a fordulatot, a közösségi kultúraformálás hajnalát.

Mit kaptam helyette? Fegyverletételt a bal-liberális recept szerint. Ez történik, amikor a "nemzet" kerül hatalomra? Elűztük az országrontókat, és végre megkezdődött a magyar közösség felemelkedése? Vagy nem erről volt szó mindvégig? Már csak az a kérdés, hogy ezek után a Fideszt vajon mi különbözteti meg az MSZP-től, Orbánt Mesterházytól, a nemzeti együttműködést a reformkormányzástól? A gazdasághoz láthatóan ők is segghülyék, a hatalmi módszereik hasonlóan gátlástalanok, lopni pedig szintén nem restek.

Már nem várok fordulatot. Világosan kiderült, hogy Orbánt és a Fideszt kurvára nem érdekli se a kultúra, se az emberek felemelése. Kizárólag a hatalom.