Vannak bizonyos nyilvános történések, amelyekről pokolian nehéz kritikát írni, hiába ugyanis bármiféle létező vagy nem létező ékesszólás, azt az égbekiáltó nyomorúságot, ami zajlik, karakterek és fogalmak segítségével lehetetlen még csak érzékeltetni is, azt igenis látni kell. Álljanak itt példa gyanánt Fásy Ádám és Fásy Zsülike duettjei, Uhrin Benedek vidám, zenés performanszai, Kiszel Tünde aberrált fotósorozatai és Berki Krisztián üres létezésének televíziós pillanatképei.
Egyesek beérik az extrém sportokkal, mások korbáccsal ütlegelik magukat, én, aki az igazán erős ingerek megszállottja vagyok, időről-időre végigpörgetem a tévécsatornákat, hogy önpusztító szenvedélyemnek, a trash-tévézésnek hódoljak. Így akadtam a Muzsika TV helyi érdekeltségű sztárjára, Magyar Rózsára, akinek tevékenysége túlmutat a szokásos hulladékélményen. Amit ez a gádzsi előad, az valami eddig ismeretlen gyalázatosság.
A hazai nyilvánosság hemzseg a taszító kulturális trendektől. Egyike ezeknek az, amikor fiatal, helyes plázapicsákból lelketlen producerek popdívákat fröccsöntenek, másik ilyen a mulatós elképesztően ordenáré műfaja, melynek előadói a legigénytelenebb alapokra gajdolnak föl mindenféle alávaló szövegtörmeléket, ahogy ilyen a népiesség kirakata is, az a szirupos és sztereotip magyarságkép, amit a Váci utcai szuvenírbutikok kalocsai mintás ruhákba öltöztetett babái reprezentálnak. Nos, Magyar Rózsát ezekből gyúrták össze.
A Muzsika TV kívánságműsorát még autentikus plázapicsaként vezeti testhez tapadó ruhában, kivillanó hosszú combjain egy macska méretű fehér kutyával, ahogy azt még Paris Hiltonnál látta. Később a videóklipben már pártában, szoknyában, zsinóros mellényben meg piros csizmában jelenik meg, egy olyan émelyítően giccses és visszataszító magyarságreklámként, amihez képest a Jobbik nagygyűlései amfetamintól csatakos Hyperspace-partik. Aztán elkezd énekelni:
"Én vagyok a Magyar Rózsa,
Szívemből szól ez a nóta.
Magyar leánynak születtem,
A babámat még keresem.
                    *
Én vagyok a Magyar Rózsa,
Magyar szívnek magyar nóta.
Piros rózsa a virágom,
Tánc, a zene a jó barátom.
                    *
Én vagyok a Magyar Rózsa,
Magyar szívnek magyar nóta.
Örömkönny az arcomon,
Ha nótámat Nektek dúdolom.
                   *
Szóljon hát a magyar nóta,
Hegedűszó és trombita.
Kalácsot, bort, szerelmet
Adjon az Isten most Nektek!"
Kezdjük azzal, hogy az úgynevezett előadó pofátlanul hazudik a szájával, amit ugyanis hallunk, az még csak nem is magyar nóta, hanem az egyetlen még annál is hitványabb, igénytelenebb, gyökértelenebb és hazugabb szar: közönséges prolimulatós. Ennél aljasabb módon még soha nem támadtak rá a magyar kultúrára.
Aki a nőstény szoknyájára nemzeti színű szalagot varratott, aligha látott életében magyar népviseletet, ott ugyanis a trikolor soha, de soha nem jelenik meg. Ezt legfeljebb az a kültelki vállalkozó képzelheti, aki a kormányzati kétharmadon meg a Jobbik népszerűségén felbuzdulva úgy döntött, hogy befektet a sérült nemzettudatba, és legyártotta nekünk ezt a Magyar Rózsa nevű terméket. Nem tudom, vajon ki lehetett az a gátlástalan kulturális bűnöző, aki kikukázta ezt a konzumpicsát, beöltöztette ebbe a hitvány, lebutított palotás-jelmezbe és fölcímkézte ezzel az egész nemzetet sértő névvel, de pszichológiai és szociológiai esettanulmányok sora bizonyítja, hogy abból a cinikus pszichopatából, aki ilyesmire képes, előbb-utóbb sorozatgyilkos vagy miniszterelnök lesz.
Magyar Rózsa egy globalizációs rémlátomás: nincsenek többé magyarok, franciák, angolok vagy németek, csak fogyasztók, és valami velejéig hazug, soha nem létezett identitás, amit egyszerre gyártanak turistáknak és bennszülötteknek mint egzotikus romantikát. Nincsenek többé prolik, nincsenek parasztok, nincsenek plázaprostik, nincsenek cigányok és nincsenek polgárok, csak ezeknek valami zavaros és torz keveréke.
Ízlelgessük picit a következő két sort: "Magyar leánynak születtem, / A babámat még keresem." Íme a magyar líra legsötétebb pillanatainak egyike. Ehhez képest Kozsó egy Pilinszky. A szöveg írója - rohadjon akárhol is - még a szingli-attitűdöt is igyekezett becsomagolni a nemzeti tarisznyába. Magyar népdalban a leány a babáját várja haza a háborúból, esetleg fél, hogy az elhagyta, kesereg, hogy meghalt, vagy búsong, hogy a szülei másnak szánják, de soha-soha nem keresi, mert az a tradicionális világban nem a leány dolga volt. Magyar Rózsa annyira gyökértelen, hogy bármikor képes a Kilenclyukú hidat a Central Parkba költöztetni a Szex és New York aktuális évadának forgatásához.
Britney Spearst évekig annak a marketingstratégiának a keretében kínálták a kamaszfiúk számára, hogy még szűz, ugyanis várja az igazit. Magyar Rózsát az őt gyártó vállalkozó pont ugyanezzel a trükkel igyekszik eladni a mulatós kedvű ötvenes meg hatvanas rajongóknak: ez a tűzrőlpattant menyecske egyre csak kutatja a számára tökéletes férfit, úgyhogy bármikor megakadhat a szeme akár az ő pocakján is. Nyilvánvaló a marketing-szándék amögött, hogy Rózsának nincs babája, ő ugyanis mindenkinek a babája, akiben magyar szív dobog és telik neki egy mulatós cd-re.
Magyar Rózsa hivatalos oldalán bukkantam az alábbi mondatra, amely az egész brandet kiválóan fémjelzi, és amellyel még a magyartalansága a legkisebb probléma: "Hogy a zene iránti elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, általános iskolai tanulmányait zenetagozaton végezte el."
Te, Rózsa! Elhiszem, hogy jó dolog lenne autentikus művésznek lenni, de a zenetagozatos általános iskolára hivatkozni mint referenciára, az geci kínos. Az általános iskolai tanulmányokat még akkor se szokás feltüntetni, ha esetleg önéletrajzot kérnek vagy kifejezetten a végzettségedet tudakolják, de itt ezt még csak nem is kérdezte senki! Mi vagy te, Rózsa? Te vagy a magyar Mozart? Vannak, akik Zeneakadémiára jártak, aztán mégse verik a mellüket, te viszont a magad erejéből végignyomtál egy teljes zenetagozatos általános iskolát, csak, hogy aztán képes legyél egy kurva szintetizátoreffektre azt énekelni, hogy szóljon a trombita. A tevékenységed elviselésénél csak annak eldöntése a nehezebb, hogy a te személyed vajon mire nézve sértőbb: a zenére mint művészeti ágra, a magyarságra mint nemzetre, vagy a rózsára mint kultúrnövényre?