Puzsér Róbert

Az a tény, hogy Hajdú Péter maga is pályázott trafik üzemeltetésére, cseppet sem meglepő. Gondolom, átfutott az agyán, hogy ha már gyásszal, rákkal meg emberi nyomorral szórakoztat a showműsorának keretei közt, miért ne kereskedjen halállal a cuki & trendy delikátboltjában. A pénznek nincs szaga, az ő karmáját meg úgyis lehetetlen akár a leggyilkosabb drog - más szóval a nikotin - kereskedelmével tovább rombolni.

Hajdú azonban nem nyert. Ez a szocialisták alatt nemigen fordulhatott volna elő, vélhetően ezúttal az emlékezetes Orbán-interjújára kívánt hagyatkozni, melynek nemzetközi vonatkozása az a sebészcsapat volt, akik kioperálták a miniszterelnök ánuszából, nemzeti vonatkozása pedig az az együttműködés, melynek rendszerébe úgy remélte, azzal az öklendetes PR-beszélgetéssel végre kellően benyalta magát. Csakhogy tévedett.

Mindezt úgy kommentálta, hogy a zavartan hallgató - vagy épp teljes joggal tiltakozó - jobboldali értelmiség pofájába vágta: „Nyilván voltak a miénknél jobb pályázatok. Ennyi történt!” Hajdú Péter annyira görcsösen akar szimpatikus vesztesnek látszani, a neki koncot nem vető kormányoldal lábához farokcsóválva tovább dörgölőzni, hogy az évtized legkínosabb korrupciós ügyét korrekt pályáztatási menetnek képes nevezni. Nincs nagyobb kritikája egy politikai döntésnek, mint hogy egyedül Hajdú Péter áll ki mellette. Itt tartunk: a Fidesz-kormányzat legsötétebb mutyijának önkéntes védelmezőjévé szegődik ez az országos senki. Miközben a fél jobboldal kellemetlenül érzi magát, a másik fele meg sunyít az ebül szerzett koncesszióval a zsebében, Hajdú Péter szalad segget nyalni, jó pontokat szerezni, elfeledtetni,hogy kiknek a hátán kapaszkodott a tévéképernyőre.

Döbbenetes, ahogy ez az ízig-vérig szocialista figura, akinek a műsorai máig képtelenek meghaladni a nyolcvanas évek szocgagyi televíziózásának színvonalát, aki Medgyessy nevelt lányával bizniszelte be magát a köztévébe, aki kizárólag nyugdíjasokat képes a képernyő elé ültetni és akinek nem csak rossz az ízlése, de olyan korszerűtlen, mint a lenin-sapka, most úgy furakszik a kétharmad soraiba, mint éhes sakál a portyára induló falkába. Gátlástalanul dezertált az őt valaha vállára emelő MSZP holdudvarának ritkuló mezőnyéből annak történelmi mélypontján, a Fidesznek azonban egyetlen trafikot se ér, személye annyira vállalhatatlan, hogy természetszerű viszolygással fordul el tőle a magát polgárinak, kereszténynek és nemzetinek feltüntető rezsim. Groteszk és nyomorúságos, akár egy Kafka-novella, ahol a főhős egy reggel arra ébred, hogy Hajdú Péterré változott. Aztán beszippantja a kapzsiság, a szervilizmus és önmaga üressége.

Talán most látta be Orbán, hogy ha nem hagyja Hajdút maga mellé a barikádra felkapaszkodni, egy trafiknál sokkal többet spórolhat meg. Mr. Frizbi személye három dologra ugyanis feltétlenül garancia: az erkölcstelenségre, a színvonaltalanságra és a biztos bukásra.

http://www.168ora.hu/punch/hajdu-peter-elbukta-trafikot-113711.html

Szereplőt keresek legújabb showműsoromhoz. Várom minden olyan tizennyolc és hatvan éves kor közötti férfi és nő jelentkezését, aki megfelel az alábbi feltételeknek:

- Kedveli Hajdú Pétert.

- Viccesnek tartja Hajdú Pétert.

- Showműsor vezetésére alkalmasnak tartja Hajdú Pétert.

- Azt gondolja, hogy Hajdú Péter újságíró, tetszett neki mind az Orbán-, mind a Gyurcsány-interjú.

- Ízlésesnek és vállalhatónak tartja beteg, haldokló vagy nyomorgó emberek szórakoztatóipari hasznosítását.

- Egy maximum öt perces youtube-videóban össze tudja foglalni azt, hogy mit jelent számára Hajdú Péter munkássága.

Amennyiben valóban létezik bárki, aki poénkodás vagy magamutogatás szándéka nélkül, tiszta lelkiismerettel megfelel a fenti kritériumoknak és elkészíti rövidfilmjét, azt - amennyiben hatályos jogszabályt nem sért - megosztom facebook-oldalamon valamint videóblogomon, majd a nyertessel nyilvános vitában mérem össze képességeimet verbális, intellektuális és morális téren a "Hajdú Péter: a Médiaantikrisztus" című nyilvános rendezvényemen. A jelentkezéseket "Létezik ilyen ember?" jeligére várom a komment-mezőbe.

Úgy alakult, hogy a múlt héten megnéztem a Showder Klub legújabb évadának első adását, és riadtan láttam, hogy a Kiss Ádám - aki lassan betölti a harmincat - még mindig egy elkényeztetett, arrogáns gyereksztár. Pontosan ugyanazt a tinilány-bugyikba avászkodó, nagypofájú figurát hozza, amivel hat-hét éve - hogy, hogy nem - bekerült a köztudatba. Nagyobb baj, hogy nemcsak ő, de a magyar stand-up se változott semmit. A műsorból kiderült, hogy az újabb generáció már Kiss Ádámtól leste el a szakma melléfogásait. Szívük szerint elmesélnének egy tucat viccet a Szeszélyes Évszakok nyomdokain járva, kicsit böfögnének meg bazdmegelnének, és ezzel le is tudnák a haknit, de valamiféle homályos erő - talán maga a kreatív producer, Kovács Kristóf - arra kényszeríti őket, hogy tegyenek úgy, mintha egy las vegasi bárban adnának elő. Olyan a műsor, mintha a Hahota Pörgető és a nyolcvanas évek áporodott szocializmusa erőszakot tenne Jay Lenón.

Már évek óta pofázom, hogy ezt a műfajt a Dumaszínház csapata végzetesen félreértelmezi. Egyes szám első személybe helyezett viccek előadása zajlik, holott a stand-up comedy egy komplett világlátás, egy ideológiával bíró gondolkodás kifejezését jelentené, amely erőteljes, elgondolkodtató és történetesen vicces. A hazai mezőny bármi áron tréfálkozni próbál, holott a humor ennek a műfajnak sosem volt a célja, maximum a szükséges körülménye. A stand-up comedy célja: elragadni a néző lényét, újszerű és komplex szemléletet felmutatni a számára, amikor pedig már teljesen és visszavonhatatlanul beemeltük a világunkba, úgy megsorozni mentálisan, hogy hülyére röhögje magát. Amilyen világos, olyan szomorú persze, hogy a szemérmetlenül arcoskodó Kiss Ádám a szórakoztatóipar koronahercege lehet abban az országban, ahol Hajdú Péter úgy showman, hogy senki se tudja megállapítani, vajon meg se próbál vicces vagy érdemi lenni, vagy elkeseredetten igyekszik, csak ez nem tűnik fel senkinek.

Egy jellemző történet arról, hogy Kiss Ádám a maga kis belső mentális univerzumában hogyan szopatja és alázza a világot: Nyíregyháza. Negyvenhét cigány hangoskodik a parkolóban. Kiss Ádám kiszáll a kocsijából, és elkezdik méregetni egymást. Az egyik oldalon negyvenhét cigány, a másik oldalon Kiss Ádám. Akár egy westernfilmben - a levegő megdermed. A helyzet feloldásaként a cigányok egyszerre mordulnak fel: "Néizzétek mán, az nem a csávóu a kacagtató műsorbó?" A történet hazugsága arcpirító. A valóságban bármelyik épeszű ember összeszarja magát, akit nem negyvenhét, hanem csak három cigány méreget egy parkolóban. Mert félünk. Erről kellene beszélni, csakhogy Kiss Ádámnak ennél fontosabb közlése van, mégpedig az, hogy ő a fasza gyerek, aki feláll negyvenhét cigány ellen, de aztán mégse kell levernie őket, mert még azok is szeretik, ő ugyanis vicces.

A stand-up comedy egy társadalom kollektív pszichoterápiájának a része, ahol belenézünk a démonaink arcába és megtanulunk röhögni rajtuk, mert így van esélyünk velük együtt élni - legyenek azok erőszakos cigányok, rettegő kisemberek, tolvaj politikusok vagy agresszív rendőrök. A magyarországi humor ezzel szemben mindig is vagy politikailag motivált volt, mint a Heti Hetes, és nem a démonok szemébe nézett, hanem újabbakat gyártott, vagy végtelenül semmitmondó, mint a Szeszélyes Évszakok megcsalt férjeken röhögő panelvalósága.

Kiss Ádámot a villamoson fixírozza egy nyugger csávó, de sehogy sem ismeri fel. Ádám odalép hozzá, hátba vágja és megjegyzi, hogy ugyanabba az óvodai csoportba jártak. A valóságban erre bárki - túl hatvan éven és IQ-n - kapásból elküldené az anyja picsájába, de ez a nyugger annyira ostoba, hogy komolyan veszi, nem emlékszik, hogy melyik ovi volt, Ádám pedig vígan alázza képzelt barátját.

Miért szól Kiss Ádám minden sztorija arról, hogy ő mekkora nagy király? Hogy állhat egy felnőtt férfi ezen a kamaszgyerek-színvonalon? Miért hazudik nekünk olyan képtelen és szellemtelen történeteket, amelyekről mindannyian azonnal levágjuk, hogy nem ezen a bolygón játszódnak, hanem valahol a Kiss Ádám-Galaxisban? Miért nem lát túl Kiss Ádám Kiss Ádámon? Ott kezdődne a valóság.

A magyar szórakoztatás nulladik vonala, a bulvár annyit állít a világról, hogy Fekete Pákó. Máskor annyit, hogy Rubint Réka. Kiss Ádám hozzájuk csatlakozva állít annyit, hogy Kiss Ádám. Ez mégis tagadhatatlanul több. A Kiss Ádám már egy teljesítmény, már egy produkció. Máris többet mond el még az ostoba és hazug történeteivel is, mint amire Hajdú Péter valaha képes lesz, ezek ugyanis az ő gondolatai, az ő univerzuma, az ő soha nem volt világa, a bulvár szereplőinek pedig még ilyenjük sincs, csak szénhidrátszegény receptjeik, boldog házasságuk meg egzotikus nyaralásaik vannak. Mégis szomorú látni, ahogy Kiss Ádám és pályatársainak többsége a színpadon Batman-jelmezben Gotham City-t hazudik maga köré. Ez a stand-up ma: altesti poénok és rövid, frappánsnak tűnő hazugságok. Habkönnyű ütésekkel megsorozni a rekeszizmokat, vigyázva, hogy fejre egyet se mérjünk, aztán menni a következő kultúrházba, Jászárokszállásra.

Kiss Ádám lealáz egy faszit, - aki nyilván valamelyik romantikus komédiából véve az ötletet - a Showder Klub műsorában akarta megkérni a csaja kezét, aztán egy McDonalds-reklám kapcsán azt is megtudjuk, hogy Ádámnak csak a neve kicsi, a farka viszont jó nagy. Kritikája ez persze a társadalomnak is, hiszen a hazai stand-up előadók rendszeresen tesztelik, így pontosan tudják, hogy mik azok a viccek, amelyekre vevő a közönség. Ez ugyanakkor nem menti fel őket annak felelőssége alól, hogy a közönségüket következetesen ehhez az általános iskolás proli-színvonalhoz szocializálják.

Nemcsak Kiss Ádámnak, hanem a hazai stand-up egészének, ahogy egyszer majd a magyar társadalomnak is fel kell nőnie! Mind a műfajban, mind a stand-up előadók nagy részében megvan a potenciál, hogy ne csak Hajdú Péterhez, a Barátok közthöz vagy a Viva TV-hez képest jelentsenek igényes szórakoztatást. Megvan a keret, csak vízió kellene, némi felelősségvállalás, és sokkal több önreflexió. Idea, értékválasztás, és főleg kapcsolat a valósággal. Egyszer és mindenkorra el kell dobni az arcoskodó hazugságokat meg a tartalmatlan pózokat!

Tudomásul kell venni, hogy ami tíz éve talán még progresszív volt, az ma már mindenképpen kevés. Tíz éve a megugrandó lécet Farkasházy, Verebes, Selmeczi és Ihos, vagyis a szocialista szórakoztatás jelentette. A lécet megugrották és a fenti figurákat leverték, amiért egyébként örök hála a hazai stand-up comedynek, de főleg nyilván Fábrynak! Most viszont már el kellene látni alapvető értelmiségi funkciókat is. Nem előzmény nélküli ez, hiszen ott volt Hofi vagy a L'art pour l'art, csakhogy ezek mögé a projektek mögé soha nem szerveződött olyan mozgósító erő vagy divathullám, ami most a stand-up comedy mögött megvan. A stand-up Magyarországon nemzeti sporttá kezd válni, talán sokkal inkább, mint a futball. Ezért nem mindegy, hogy az NB1, vagyis a Showder Klub mezőnye milyen referenciával szolgál a szárnyait próbálgató tömegek számára.

Kiss Ádám és a mai dumaszínházasok akkor is felelősek lesznek a húsz év múlva esedékes stand-up comedy színvonaláért, ha ötven évesen is ők állnak majd a színpadon, de akkor is, ha akkorra Magyarország nagyfarkú Steven Segaljaiként napi negyvenhét cigányt zavarnak majd széjjel egy szánalmas akció-reality keretében.

Az alábbi videóban idézett meglátások még Hamvas Béla életművéből is kiemelkednek, olyan tökéletesen írja le a modernitás-kori ember lelki és szellemi alászállásának tragikus kényszerpályáját.

A csatornák mélyéről feltörő mocsok illusztrálása gyanánt az internetes fórumok és kommentfelületek világát hozom fel előszeretettel. Riasztó tünet, amikor terminator208 vagy puncibaszo1985 egy aktuális témához - ami lehet közélet, kultúra vagy sport - hozzáteszi legfeljebb három szóban és legalább egy helyesírási hibával megterhelve, hogy "ez szar", hogy "nem érdekel", esetleg hogy "ostoba vagy". A helyzet valódi tragikuma, hogy ilyenkor a kommentelő véglény tényleg azt képzeli, hogy a világ egy olyan hely, amely csak arra vár, hogy ő valahova odaszarjon. A terminator208 és a puncibaszo1985 felhasználónevű emberi lárvák ott ülnek a monitor előtt, és azzal a mélységes meggyőződéssel gyártják egy közepesen debil általános iskolás szellemi érettségét tükröző egysorosaikat, hogy ennek a civilizációnak ők az urai, az ő ízlésük, az ő választásaik adnak értéket és mértéket a világnak. És sajnos igazuk van.

Hamvas Béla - amint azt a mellékelt videó tanúsítja - sokkal távolabbról, sokkal nagyobb összefüggéseiben vizsgálja a tömegek lázadását.

Hadd ragadjam meg az alkalmat, és tegyem közzé nyolc apró megfigyelésemet az egész világot felforgató Táncsics-díj kapcsán:

Először is szögezzük le, hogy rossz sorsunk legfőbb forrása az, hogy az ország két fele képes egy ilyen pitiáner baromság kapcsán - mint egy kitüntetésnek az átadása és a visszakérése - egymás torkának ugrani. Ha ugyanezzel az energiával vetnénk magunkat a rákkutatásba vagy hogy még hasznosabbat mondjak: egy futballstadion építésébe, akkor Budapesten állna a világ legnagyobb stadionja, telis-tele hazánkba zarándokolt rákbetegekkel szerte a világból, akiket kórházi férőhely hiányában az új kétszázezres Puskás Stadionban kezelne a magyar állam, miközben a gyógyulók a fekvőhelyekhez tartozó privát monitorokon szórakozás gyanánt Szaniszló Ferenc feliratozott műsorait élvezhetnék.

Másodsorban nyilvánvaló tény, hogy a bal- és jobboldali kormányok - a politikai nézeteiért sok éves börtönt és illegalitást vállalt - Táncsics Mihály személyét ma arra használják, hogy a róla elnevezett díjjal láncos kutyáikat jutalmazzák, amiért azok segítettek nekik hatalomra jutni, és továbbra is segítik őket hatalmon maradni. Legalább a díj nevét érdemes lenne megváltoztatni, ha már a politika mindenáron ragaszkodik ahhoz, hogy újságírókat jutalmazzon. Javaslom, hogy Táncsics helyett inkább Berecz Jánosról, a Népszabadság egykori főszerkesztőjéről nevezzék el a kitüntetést, aki a sajtó politikától való függetlenségének valóban ikonikus alakja lehetne, hisz az MSZMP Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának egyaránt tagja volt.

Harmadszor: a világpolitika komolyan vételéhez nélkülözhetetlen felfogni, hogy az izraeli meg az amerikai nagykövet tiltakozása nem azt jelenti, hogy Szaniszló díja hallatán Obamát kiverte a jeges veríték, Netanjahu meg összehívta a Cion Bölcseinek Tanácsát. Ne felejtsük el, hogy például az amerikai külképviselet mostanában jóformán minden másnap tiltakozik a sorozatos alkotmánymódosítások, a különadók meg miegymás ellen, amely tiltakozásokra következetesen és nagy ívben szarik az Orbán-kabinet. Személy szerint kurva nehezen képzelem el azt, hogy a nemzetközi pénzügyi háttérhatalom és annak bábja, a washingtoni kormány még csak-csak benyeli a bankok magyarországi megadóztatását, viszont Szaniszló Táncsics-díjának átadásakor betelik a pohár. Bármilyen izgalmas és hízelgő is azt gondolni, hogy ez a csöpp nép és bátor kormánya a pokol erőivel dacolt a díj átadásának pillanatában, s azok szolgálatába tért vissza annak visszavonásával, a valóság az, hogy Szaniszló az őrültségeivel valójában lejáratja a komolyan vehető globalizációkritikát, a nemzetközi bankrendszer, az Egyesült Államok vagy Izrael érdemi bírálatát, ami pedig ezekre a roppant kártékony folyamatokra, intézményekre és súlyos háborús bűnökért felelős államokra egyaránt ráférne.

Negyedszer: Szaniszló Ferenc vélhetően elmekórtani eset. Kifejezetten a skizofrén betegekre jellemző tünetek sorozatát vonultatja fel műsorai során. Akinek esetleg kétségei lennének efelől, annak javaslom, hogy tekintse meg az alább mellékelt videót, melyben Szaniszló többek közt arról mesél, hogy valaha Észak-Irakban az ő tudatán keresztül üzent valaki a múltból. A skizofrénia egyik alaptünete az, amikor a páciens arról számol be, hogy saját gondolatai, érzései nem az övéi, azokat valaki más sugározza be az agyába. Ha valahol és valamikor, akkor itt és most semmi keresnivalója nem lenne a politikának. Nem volna szabad, hogy bal- vagy jobboldaliság kérdésévé váljon, hogy skizofrén téveszméket komolyan veszünk-e. Hogy jönnek ide ideológiák, politikai oldalak? Hogy jön ide a haza vagy annak elárulása? És főleg hogy jön ide maga az újságírás, mint fogalom? Szaniszló Ferenc tévképzeteinek se az újságíráshoz, se a politikához nincs közük. Pusztán azért szolidárisnak lenni ezekkel a gondolatokkal, hogy idegesítsük az izraeli nagykövetet meg a hazai baloldalt, gyerekes hülyeség.

Ötödik vázlatpont gyanánt emlékezzünk meg a balliberális értelmiségi holdudvar kilencvenes években előadott gyalázatos ámokfutásáról, amelynek keretében minden bokorban találtak legalább két-három antiszemitát, akik éppen zsidólistákat írtak. Amikor minden olyan pillanatot, amit épp nem rettegéssel töltöttek, tízszeresen kompenzáltak másnap vagy a következő héten. Így lehetett antiszemitizmussal vádolni például Antall Józsefet, ahogy bárki mást is, aki épp a megélhetési rasszistázók hatalmi törekvéseinek útjában állt. Ennek lett a következménye, hogy ma már reflex a társadalom jobbos érzelmű részében, hogy minden, az antiszemitizmusra, az európaiságra vagy a toleranciára való hivatkozás mögött a következő szadeszes boszorkánypert látják, és pont annyira nem veszik már komolyan ezt az érvelést, amennyire a balliberális oldalon se gondolhatta őszintén soha senki, hogy mondjuk Csoóri Sándor antiszemita lenne. A Szaniszló Ferencet ért politikai támadásokkal szemben jelentkező széleskörű társadalmi ellenállás sokkal inkább szól az antiszemitizmus hamis vádjával húsz év alatt ártatlanul bemocskoltaknak, mint magának Szaniszlónak, aki ma már szintén a maradék ballibsi értelmiség rasszistákat tartalmazó listáján szerepel - tegyük hozzá: nem érdemtelenül.

Hatodszor: pár hónapja még azt gondoltam, hogy Szaniszló Ferenc a politikai Benkő Dániel. Ahogy Benkő jegyzett lantművész volt valaha, úgy Szaniszló tökös haditudósító. A saját jogukon lettek valakik, aztán megbolondultak, és ma már mindketten olyan tévéműsorokat készítenek amelyek a félrészeg egyetemi bulik csúcspontjai, ugyanis olyan abszurd és kemény, hogy egy flepnis ennyire nem veszi észre magát, hogy példaként csak szegény Uhrin Benedek jut eszembe, akinek azonban - Benkővel és Szaniszlóval ellentétben - sajnos sosem lehetett önálló trash-tévéműsora. Az elmúlt hetek tiltakozáshulláma, valamint a radikális jobboldal agresszív és teljesen mértéket vesztett retorikája azonban arról győzött meg, hogy Szaniszló mégsem a politikai Benkő Dániel, hanem ő a jobboldal Németh Sándora. A hazai nemzeti radikális szubkultúra reakciója a műsorvezető kitüntetésére, de főleg a díj eltüntetésére a napnál világosabban mutatja, hogy Szaniszló Ferenc mára a maga politikai szektájának egyfajta prófétájává vált, nem újságíróként, hanem táltosként, vallási vezetőként funkcionál. Hittételei komplex - bár igen zavaros - szakrális rendszerré állnak össze, melynek középpontjában természetesen a magyarság, Isten választott népe foglal helyet.

Hetedszer: Azt a nyilvánvaló ostobaságot felejtsük már el, hogy Szaniszló egy magányos hős, aki mindenki által megtagadva és elhagyatva - kizárólag a nép bizalmát és szeretetét élvezve - teljesíti nemzetmentő küldetését! Szaniszló Ferenc, miután egyetemi tanulmányait Moszkvában végezte, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának lapja, a Magyar Hírlap moszkvai tudósítójaként tevékenykedett a kommunista diktatúrában. Később a Magyar Televízió munkatársa, majd Gyurcsány alatt két évig a Duna Televízió Híradójának főszerkesztője volt. Ma az országot kifosztó oligarchák egyikének, az ország kilencedik leggazdagabb vállalkozójának, Széles Gábornak a védelmét és támogatását élvezi. Annak a hetvenkilenc milliárd forint fölött rendelkező Széles Gábornak a védelmét és támogatását, aki egyébként közvetlen főnöke a jelen kurzus koszorús újságírójának, Bayer Zsoltnak, valamint szervezője a kétharmados kormánytöbbség nyuggerzombi hadseregének, a Békemenetnek. Szociálisan érzékenyebbek számára érdemes lehet összevetni Szaniszló pályáját az amúgy szintén paranoid skizofrén téveszmékkel küzdő "oknyomozó újságíró", Molnár F. Árpád sorsával. Molnár a kecskeméti katonai reptér tőszomszédságában nyomorog, jó, ha vasárnaponként jut parizer az asztalára, egyébként betevő gyanánt marad a lisztes víz, pedig internetes videóiban megtévesztésig hasonló motívumok és következtetések köszönnek vissza, mint Szaniszló műsorai során. Külön érdekesség, hogy a késő Kádár-kor televíziózásának két vezető politikai brandjére ez a két tébolyult tette rá a kezét. Míg a Panoráma Szaniszló Ferenc, addig a Hírháttér Molnár F. Árpád szerkesztése alatt tölti dicstelen végnapjait.

Nyolcadszor, de a legkevésbé sem utolsó sorban felejtsük el akár a fent írottakat, mert a legnagyobb baj Szaniszlóval nem az, hogy skizofrén, nem az, hogy rasszista, nem az, hogy komcsi volt, és nem is az, hogy a jelenlegi kenyéradója az egykori állami vagyon egyik leggátlástalanabb privatizátora, hanem az, hogy Szaniszló Ferenc az emberiség történetének legveszélyesebb portékáját árulja. A legrosszabb, amit egy szellemi vezető egy nép számára felkínálhat, az a kiválasztottság tana, Isten kisajátításának gyakorlata. Mózes valaha az Úr választott népének nevezte a zsidókat, végig lehet tekinteni a történelmen, hogy reagáltak erre a világ egyéb népei: sok ezer éves üldöztetés, pogromok, majd a holokauszt lett a következmény. Hitler ugyanezt tette, amikor a németséget kínálta meg a kiválasztottság mítoszával. A németek úgy imádták a Führert, mint még soha senkit, aztán amikor tíz év múlva körbenéztek az országukban, romokat, holtakat, rokkantakat, és egy értelmetlenül megsemmisült világ megannyi húsba vágó nyomorúságát tapasztalták maguk körül. A kiválasztottságtudat olyan hazugság, ami édes, mint a cukrozott méz, amit csodálatosan könnyű és boldogító elhinni, mert - irigyeink tőlünk való félelmével és az abból fakadó gyűlöletükkel - megmagyarázza valamennyi kudarcunkat, továbbá felmentést ad életünk megannyi önző és aljas cselekedete alól, hiszen emberi esendőségünknél sokkal inkább meghatároz minket az a szent küldetés, amire maga a Mindenható jelölt ki bennünket. Isten kisajátítása nem gyakori árucikk se a politikai, se a vallási nézetek piacán, viszont a legveszedelmesebb, a legfélelmetesebb és a legpusztítóbb gondolat, mely valaha egy nemzetet érhetett. Csak remélni tudom, de hinni akarom, hogy a magyar társadalom széles tömegei ellen tudnak majd állni annak a kísértésnek, hogy Szaniszló Ferenc tanítása nyomán Isten választott népének tekintsék magukat.