Puzsér Róbert

Nem tudom kiverni a fejemből a Baltást. Elment valami szerszámdiszkontba és megvette, aztán gondosan bekészítette a baltát és várt. Amikor már mindenki lefeküdt, átlopakodott a másik szobába és széjjeltrancsírozta a békésen alvó örményt.

Nem tudom kiverni a fejemből a rendőrterroristákat. Budapest utcáin módszeresen vadászták le az ártatlan ünneplőket. Lőtték, ütlegelték, üldözték azokat, akiket szolgálni és védeni szegődtek. A felbujtóik pedig büszkén gratuláltak egymásnak, ünnepelték magukat és roppant elégedettek voltak. Ahogy a Baltás is a mészárlás után.

Nem tudom kiverni a fejemből, hogy ez az ember most szabad, és a következő gyilkosságra készül. Ahogy nem tudom kiverni a fejemből, hogy szabadok azok, akik rommá verették a békésen demonstrálókat, és akik már a következő választásra készülnek. Épp így készülnek az újabb négy évnyi zsákmányszerzésre azok, akik alattomos cinkosként az azeri pszichopatát a szabadsághoz segítették.

Nem tudom kiverni a fejemből, hogy a Baltás Gyilkos Azerbajdzsánban az "Év embere" lehetett. Nemzeti hős. Próbálom elképzelni, hogyan. Ülnek otthon az azeriek a tévé előtt és tanakodnak: kire szavazzanak? "Nagyon megérdemelné az a jó kis focista, mekkora gólokat lőtt, micsoda éve volt már, vagy az a csodás hangú fiú is de megkaphatná, milyen szépen énekelt az, hát az megnyerte az egész versenyt, a fél ország őrá szavazott, emlékszel rá, Anyuka?! De biztos, hogy történt más is idén, várjá' már...! Jaj, hát ott van a Safarov! Tudod, aki olyan jól széjjelcsapta annak rohadék alvó örménynek a fejét, a mocskos kurva anyját, de megérdemelte a szemét állatja! Hát, csakis a Safarovra szavazunk idén, Anyuka!" Nagy gólokat rúgni meg jól énekelni, az szép dolog, de ha valaki úgy hasogatja az alvó örményt, mint a hasáb fát, az ki is érdemli Azerbajdzsánban az "Év embere" címet.

Nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy Magyarország se különb hely, mint Azerbajdzsán. Rajongók serege veszi körül mindazokat, akik baltával támadnak jogállamra, közvagyonra, emberségre. Nemzeti Hősök. Esetleg Európai Értelemben Vett Demokraták. Egyre megy. A politikus nem csak a törvény fölött áll, de a közmorál fölött is. Az éljenző tömegek ott állnak mögöttük, éppen úgy, ahogy a Baltás mögött a bakui reptéren virágot lobogtató gyermekek serege.

Nem tudom kiverni a fejemből azt a napot, amikor a magyarok elengedték a gyilkost. Aznap egy kicsit örmény lettem, mert annyira szégyelltem magam azért, amit a mi nevünkben tett a kormány. Ahogy azt a napot se tudom már kiverni a fejemből, amikor a hatalom pribékjei széjjelverték a Fidesz nagygyűlését. Aznap egy kicsit jobboldali lettem, mert a terrorral szemben kellett meghatároznom magam. Most már nem tudom, hogy mi legyek. Már minden átélhető fogalmat, minden nemes eszményt, minden humánus gondolatot kisajátítottak és meggyaláztak. Nem maradt hátország, ahová az ember a politika elől menekülhet. Elvesztek az illúziók. Nyugatra Guantanamo, keletre a Baltás. Nincs menedék.

Talán a közelgő szocialista felvásárlás - amitől Isten óvja a Népszabadságot - okozta az izgalmat, aminek hatására megremegtek a tollak, mindenesetre a nol.hu múlt pénteken két olyan véleményt is közölt, amely a szólásszabadság korlátozásának praktikus és elvi igazolását keresi.

Seres Attila az iszlám radikalizmust kifigurázó karikaturisták és a blaszfémia ellen erőszakkal tiltakozó muszlimok pankrációjában az utóbbiak oldalára áll. Úgy véli, a szatirikus hetilap "nem azzal követett el hibát, hogy mosoly tárgyává tette Mohamedet és az iszlám szélsőségeseket, hanem azzal, hogy a karikatúrák megjelentetését úgy időzítette, hogy azzal emberéleteket kockáztat".

Az utóbbi évek során mindenki számára világossá válhatott, hogy tele van a naptár olyan napokkal, amikor nyugodtan lehet az iszlámot kritizálni vagy a prófétát lerajzolni. A lavinát elindító dán karikaturisták, a Sátáni verseket papírra vető Salman Rushdie meg a pár éve meggyilkolt holland rendező, Theo van Gogh sajnos nem találták el az e célra megfelelő pillanatot, de a tevékenységükre válaszul feltörő botrányt és erőszakhullámot nem más okozta, csupán a rossz időzítés. (keserű irónia) Seres Attila érvelésében az a legijesztőbb, hogy ő elfogadja - sőt, talán még támogatja is - a korlátok nélküli rajzolás jogát, csak a fizikai fenyegetés hatására felfüggesztené azt. Ezzel pedig egyszerű receptet ad nemcsak a vallási fanatikusok, de minden frusztrált futóbolond kezébe: ha ütsz, ha ölsz - eléred, amit akarsz. Ha ez a logika létjogot nyer, az sokkal több ember számára jelent halálos veszélyt, mint néhány karikatúra.

Azt meg, hogy egy szatirikus lap provokál, olajat önt a tűzre, botrányt gerjeszt, nincs értelme felróni. Ez a feladata. És ebben a jogában meg kell védeni. Függetlenül attól, hogy egyetértünk-e az újság tartalmával továbbá ízlésesnek tartjuk-e vagy sem.

A politikai korrektség megbukott. Nem csak Magyarországon, hanem a komplett nyugati civilizációban. Nem attól járt le a lemez, hogy a szabad szólás hívei meggyőzték igazukról a széles közvéleményt, hanem attól, hogy a p.c. uralkodásának hosszú évtizedei alatt képtelen volt kigyomlálni a társadalmakból az ordas gyűlöletet, a verbális agressziót meg a xenofób, homofób és egyéb soviniszta uszítást, ezzel szemben "sikerrel" söpört sok-sok éven keresztül szőnyeg alá olyan fontos társadalmi konfliktusokat, amilyenek például nyugaton a muszlimokkal vagy Magyarországon a cigánysággal kapcsolatos súlyos együttélési problémák. Az eredmény ismert: a kísérlet elbukott.

Révész Sándor, a Népszabadság publicistája ezért már nem is bajlódik a szokásos praktikus érvekkel, hanem erkölcsi síkra emeli a dilemmát. A "zsidó pofátlanság" és a "német precizitás" vizsgálata során arra jut, hogy egyik jelzős szerkezet sem fér bele egy kultúrember szótárába, mert minden általánosítás valami rossznak, valami borzalmasnak a melegágya. Talán azt se bánná, ha érvei mögé nem csak a saját meggyőződését, hanem a Btk. vonatkozó paragrafusait is fel tudná sorakoztatni. Néhány ellenérvet mindenesetre hadd vessek fel ennek kapcsán:

1. A nemzetkarakterológia létező fogalom, aminek semmi köze a rasszizmushoz. A "német precizitás" vagy a "kínai szorgalom" mérhető, tapintható, kulturális alapon magyarázható tények. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincs trehány német vagy lusta kínai, de pontosan mutatja, hogy az adott közösség milyen értékek mentén szerveződik, és miket preferál. A nemzetkarakterológia talán inkább játék, mint tudomány, de vele és általa jobban értjük magunkat és a világot.

2. A "zsidó pofátlanság" a fentiekkel szemben egy antiszemita toposz. Igazolhatatlan és értelmezhetetlen zsigeri butaság. És ne legyen kétségünk, bármilyen buzgón is kerüljük a "francia könnyedség" kifejezést, attól még az antiszemita szubkultúra nem fogja visszafogni magát. A büntetőjog pedig csak akkor lesz képes bármit szankcionálni mindebből, ha Adytól - Woody Allenig eltávolít minden nemzetre, vallásra, nemre és életkorra tett pozitív vagy negatív utalást. Valójában ez lenne az a pillanat, amikor a civilizációnk felszámolja önmagát.

3. Olyan világban szeretnék élni, ahol bárki nyugodtan beszélhet "zsidó pofátlanságról", ha úri kedve úgy tartja. Egyrészt azért, mert a szabad véleménynyilvánítás mindenkinek természettől való joga, amit az ostobaságával nem játszhat el, másrészt pedig azért, mert csak így lehet őt megérteni, így lehet vele vitázni és esetleg meggyőzni arról, hogy ez egy egyszerre immorális és ostoba álláspont. Tiltani, bezárni, megfélemlíteni - ez nem a szabadság és a humánum logikája.

4. Kénytelen vagyok megjegyezni továbbá, hogy a fentiekkel szemben a "zsidó ész és okosság" már egy egészen más kategória. A "pofátlanság" vagy a "precizitás" kulturális kérdés, okosnak lenni viszont a köznapi értelem alapján inkább születési adottság és nem tanult készség. Valóban igaz, hogy a zsidó közösség tradicionálisan megbecsüli a tudást, az iskolázottságot, a "zsidó ész" fogalma viszont már lassan fajelmélet. És jobb világban élünk attól, hogy erre egy újságíró hívja fel a figyelmet, nem pedig egy ügyész.

5. Annak érzékeltetésére, hogy a nemzetkarakterológia milyen izgalmas és komplex terület, vegyük példának a "magyar kreativitás"-t. És még mielőtt megírnánk a feljelentést, gondoljunk bele, hogy a kreativitás nem az agy kapacitásáról/teljesítményéről, hanem a gondolkodás módjáról/jellegéről szól. És mi magyarok ebben köztudottan erősek vagyunk. A találmányok számában vagy az adófizetés elkerülésében ez világosan tetten érhető. Épp ilyen kreatívan kerüljük meg a tilalomfákat is, ezért sincs értelme ilyeneket állítani ebben az országban.

A vér, a tragédia, a félelem adja el a kereskedelmi tévék hírműsorait. Ez a megfigyelés éppen annyira közhelyes, amennyire gyomorforgató. A hírműsor se több már, mint egy olcsó valóságshow, ahol a tudat gyarmatosítói valódi nyomorúsággal, valódi tragédiákkal kereskednek, épp csak a szereplőkről nem az emelt díjas sms-ek döntenek. Ezzel szemben kétszeres áron lehet értékesíteni például az életbiztosítással házaló cégek reklámhazugságait.

Semmibe se kerülne az autóbalesetek vágóképei közé, a roncsok, a hullazsákok, a vértócsák, a féknyomok, a szirénázó rendőr- és tűzoltóautók mellé pár szóval ismertetni azt a közlekedési szituációt ami a tragédiához vezetett. A televízió sales osztálya kiválóan termelne így is. Úgy válthatnák készpénzre az emberi vért, hogy valami minimális közszolgálatiságot is fel tudna mutatni az a műsortípus, amelynek elsősorban a köz szolgálatáról kellene szólnia. Az esetek 97%-ában ez mégsincs így. Oly korban élünk e földön, mikor az újságíró úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel, nem parancsra...

Ez az utolsó fázis. Már nem arról szól a történet, hogy a morált, a szakmai becsületet zárójelbe teszi a profit és a nézettség hajhászása, hanem arról, hogy már nincs morál és nincs szakmai becsület.