Puzsér Róbert

Az az újságíró vesse rám az első követ, aki nem törleszkedik a hatalom birtokosainak a lábához, aki nem szeretné, hogy az okos fejét néhanapján megsimogassa a jóságos gazda, hivatalos nevén az illetékes elvtárs, főleg ha még miniszter is. A Táncsics-díj egy hazai sajtómunkás karrierjének talán legfontosabb pillanata, hiszen ha elérkezik, az illető biztos lehet, hogy valóban kiérdemli a közéleti újságíró titulust. Igazolást nyert ugyanis, hogy valóban a megfelelő politikusok seggét nyalta, méghozzá a megfelelő technikával és intenzitással.

Szégyenkezve vallom be, hogy az én vitrinemben a bekeretezett Orbán kép és a Gyurcsány szignójával ellátott "Húzzunk bele!" feliratú tábla mellett még nincs ott a Táncsics-díj, ezért aztán úgy döntöttem, nem szarakodok tovább, hanem az alábbi videóval megkísérlem egycsapásra kiérdemelni azt. Az se zavar, ha később visszakérik, csak legalább néhány napig érezhessem magam nívós politikai újságírónak! Emellett pedig tisztelegni szeretnék az előtt a Szaniszló Ferenc előtt, aki a Táncsics-díj átvételével a hazai újságírás olyan nagyságai közé emelkedett, mint Andrassew Iván, Bolgár György, Mester Ákos vagy éppen Havas Henrik. Jó látni, hogy a polgárháborús lövészárok fölött szivárványhíd módjára átnyúlik egy nagy és közös értékvállalása a bal- és jobboldali kormányoknak: meg kell becsülni ezeket a kiváló, független szakembereket! Remélem, egy nap én is közéjük tartozónak mondhatom majd magam!

Annak ellenére, hogy nem vagyok és korábban se voltam az LMP tagja, sőt, az utóbbi pár évben még csak a párt szimpatizánsának se nagyon éreztem magam, a mai napon mégis elmentem a kongresszusukra. Részben azért, mert - a 4K! mellett - még ők azok, akik a politika háza táján leginkább civilnek tekinthetők, részben meg azért, mert hazafiként és európai polgárként, az ország több mint húsz éves romlását, kifosztását és tönkretételét felháborodottan, de eszköztelenül szemlélő értelmiségiként úgy éreztem, hogy kötelességem előadni az alábbi beszédet:

Tisztelt LMP-sek!

A rendszer, ami körbevesz bennünket, rohad és pusztul. A médiademokrácia nem más és nem több, mint marketinghazugságok korrupt versenye. A választási programokat marketingszakemberek állítják össze, akik a választói célcsoportok számára a legvonzóbb hazugságokat gyűjtik csokorba, és sűrítik bele egy jól megjegyezhető félmondatba. Ma Magyarországon a pártoknak se valódi karakterük, se valódi meggyőződésük nincsen. Annyit gondolnak az országról meg a világról, amennyit a szupermarket polcain sorakozó mosóporok. Semmit.

A kormányzás ma már nem egyéb, mint nyílt, szégyentelen és törvények által legitimált korrupció, melynek során hol az üzletfelek zsebeit tömködik, hol a választási győzelmet biztosan hozó demográfiai kaszt nyugdíját emelik. Ma Magyarországon két dolgot lehet tudni biztosan: 1. a közbeszerzést Fidesz-közeli vállalkozó nyeri. 2. a hatvanöt év fölöttiek ingyen utazhatnak, ha az ország csődbe megy, akkor is. A magyar állam rendületlenül fizeti a sokszor többszázezres nyugdíjakat, miközben kivonul a szociális szférából, kivonul a rendfenntartásból, kivonul a felsőoktatásból és kivonul a kultúrából. A kormányzat a jelenünket és a jövőnket egyaránt odadobja a soron következő választási győzelemért, amíg az utolsó fiatalt, az utolsó devizahitelest, amíg az utolsó munkaképes embert el nem üldözi ebből az országból.

Ez a rendszer rohad és pusztul. A kultúra, ami minden közösség legfontosabb szervező és fenntartó ereje, végletesen átpolitizált. Itt feszül egymásnak a társadalom holokauszt- és trianonsérült része, akik az indulataikkal, a szimbólumaikkal és a generációkon átnyúló lelki sérültségükkel permanens polgárháborúban tartják az országot. Ez az ordas törzsi gyűlölködés azt leplezi, hogy nincsenek érdemi politikai viták, nincs érdemi közélet, csak mocskolódás, zsidózás, nácizás, cigányozás meg komcsizás.

A kultúra maradéka pedig oda lett dobva a profitnak, vagyis a kereskedelmi televízióknak és a bulvárnak, amelyek azt teszik, amit tenniük kell: addig rombolják az emberek ízlését és gondolkodását, amíg egy kóla-reklám nem lesz valódi felüdülés egy öklendetes valóságshow és egy D-kategóriás lövöldözés között. Ott tartunk, hogy ma Magyarországon Hajdú Péter az az újságíró, aki miniszterelnöki interjúkat készít. Tegnap Gyurcsánnyal, ma Orbánnal.

A fogyasztásra, a növekedésre, a bolygó kizsigerelésére és a pénzügyi spekulációra épülő gazdasági rendszer pont olyan fenntarthatatlan nálunk, mint a bolygó bármely másik országában. Az emberiség kollektív haláltáncot jár a pénz és a profit bűvöletében, miközben Orbán figyelő tekintetét a saját szmogjában fuldokló Pekingre emeli. Persze ez sem előzmény nélküli, Gyurcsányék is rajongtak a kínai kapitalizmusért. És abban is hasonlítanak, amilyen nagy elánnal lökik Magyarországot egy kínai típusú jogbiztonság felé.

A probléma rendszerszintű. Nem lehet javítgatni, foltozgatni. Be kell dönteni! Le kell leplezni és szét kell verni! Mert ha majd magától omlik, akkor mindannyiunkat maga alá temet. Nem az a kérdés, hogy ez a rendszer fenntartható vagy nem fenntartható, hanem csak az, hogy mikor csődöl be. Öt év múlva? Vagy tíz év múlva?

Aztán amikor majd elérkezik ez a pillanat, a magyar társadalom előtt két út lesz. Az egyiket ismerjük. Ma itthon a Jobbik képviseli. Ez a bezárkózás, a bűnbakképzés, a féligazságok és a teljes pusztulás útja. Ma még csak a Jobbik képviseli ezt, de ha már nagy lesz a baj, akkor fasizálódik majd az MSZP és a Fidesz is, mert működésük egyetlen módja a hatalomban maradás reflexe. Amikor az ütemesen csattogó bakancs lesz a szavazatszerzésre legalkalmasabb eszköz, akkor majd az képezi az érveket. És sokkal súlyosabb félelmet, sokkal nagyobb tömeget, sokkal több gárdistát fognak majd generálni, mint a Vonáék, mert sokkal, de sokkal több pénzük lesz rá.

A másik út még ismeretlen. Keveset tudunk róla. Csak a civil világban szerveződhet meg, azok között, akik nem tagjai a nagy politikai tömböknek, akik nem komcsizva meg fasisztázva kelnek és fekszenek. Ennek az útnak szociálisnak és emberségesnek kell lennie! Modernnek, progresszívnek, alulról szerveződőnek. Internet-alapúnak, szabad forráskódúnak, zöldnek és fenntarthatónak. Át kell vezetni a magyar társadalmat a XIX. századból a XXI.-be, a feudalizmusból a modernitásba! Egy meg nem valósult kapitalizmus és egy élhetetlen államszocializmus beteges elegyéből egy működő társadalomba, ahol a piac, az állam és az egyén hatékonyan kooperál a nagyobb közjó érdekében.

Ezen a téren tragikusan nagy a deficit. Nem az a legnagyobb baj az LMP-vel, hogy az utóbbi három évben nem volt képes egy jól kommunikáló, alacsony elutasítottságú, a választók számára vonzó médiapárttá válni, hanem az, hogy megpróbálta. Ennek a törekvésnek kell az elejét venni! El kell utasítani a politikai logikát! El kell felejteni a parlamenti helyeket, a százalékokat, a célcsoportokat! A következő vezetésnek arra adjatok mandátumot, hogy olyan programmal álljon a magyar társadalom elé, ami ma nem hozna többet, mint egy százalék! Olyan programmal, ami egy percre sem akar megfelelni, ami nem hajlandó hazudni. Ami őszinte és kemény. Ami leleplezi ennek a rendszernek a tarthatatlanságát, és nem ígér könnyű megoldásokat. Nincs már sok idő: egyetlen év. Ha az LMP ez alatt az idő alatt mindezt nem lesz képes megvalósítani, akkor nem lesz más, mint egy újabb maffiapárt a Parlamentben, amelyik azt hazudta, hogy lehet más a politika.

Az nem politikai program, hogy vegyük fel a havi hét kilót, és csináljunk úgy, mintha tizenkét benyújtott és leszavazott törvénymódosítástól már értelmet nyerne a létezésünk. Ez nem politika, ez csak a közpénzek lenyúlásának egy viszonylag ízléses módja. Elutasítani a politikai tömbök logikáját, az nem az utolsó, az még csak az első lépés. Az, hogy nem törleszkedtek se az Orbán, se a Bajnai lábához, még nem jelent függetlenséget. Amikor nem fogtok félni attól, hogy jövőre nem lesztek parlamenti párt, amikor nem fog érdekelni benneteket, hogy talán soha többé nem juttok be a Parlamentbe, amikor az lesz az egyetlen célotok, hogy holnap is tükörbe tudjatok nézni, akkor lesztek függetlenek. Akkor más lesz a politika.

1. Médiahegemónia. Olaszország leggazdagabb embere obszcén mértékű vagyonát honfitársai tudatának gyarmatosítása révén halmozta fel. Tévécsatornáinak műsorpolitikája betekintést enged Berlusconi ízlésvilágába, erről a miniszterelnök kedvenc műfaja, a revü rendszeres sugárzása árulkodik a legékesebben. Az alantas szórakoztatás, az olasz tömegek ízlésének saját kulturális nívójához való leszállítása azonban csak a kezdet volt Berlusconi számára, aki nem átallott médiaegyeduralmának alapjaira politikai karriert építeni. A mindent elsöprő sajtó- és tévéhátszél könnyedén a miniszterelnöki székbe repítette, ezzel pedig az állami televízióra is rátette a kezét. Ekkor ért hatalma csúcsára, immár a tévécsatornák 90%-a fölött ő diszponált. Innentől kezdve a vele vagy kormányával szemben elhangzó kritikus véleményeket a nyilvánosság széltében-hosszában kíméletlenül cenzúráztatta. Alkalmatlanságát jelzi, hogy még ilyen elképesztően inkorrekt feltételek mellett is számos választást elveszített, miközben Olaszországot sosem látott mértékben eladósította. Médiavállalatai természetesen ez idő alatt is tetemes profitot termeltek.

2. Részvétel az iraki háborúban. A nyugati civilizáció elmúlt ötven évének legnagyobb szabású rablóhadjáratából ez a falánk gazember természetesen semmiképp sem akart kimaradni. Hűséges és olajéhes csatlósként farkát csóválva és nyelvét lógatva ugrálta körül a valaha volt legostobább és legaljasabb amerikai elnököt, a fundamentalista-alkoholista tömeggyilkost, George W. Busht.

3. A Kadhafi-kapcsolat. Madarat tolláról, embert barátjáról. Az egykori líbiai diktátor palotáiban rendezett nagyszabású közös orgiák nem szenvedtek hiányt se kokainban, se kurvákban, miközben a lyuksógorok élvezettel tömködték a zsebüket a líbiai olajpénzekkel. Berlusconi jellemének ismeretében cseppet sem meglepő fordulat, hogy a Kadhafi bukását és nyomorúságos pusztulását okozó nemzetközi koalícióban maga is részt vett. Nehéz eldönteni, hogy mi az undorítóbb: egy perverz tömeggyilkossal haverkodni, vagy elárulni és hátba döfni a legjobb barátodat? Silvio nem szeret válogatni, mindkét műveletet élvezettel teljesíti.

4. Ingatlanspekuláció. Thai kurváktól hemzsegő, úszómedencés partikról ismerős a mondás: "Csak az első millióm forrásáról ne kérdezzetek!" Bár Berlusconi további milliói se tiszták, érdemes felidézni, mivel robbant be az olasz nagyburzsoázia világába: potom pénzért vásárolt meg reptér melletti telkeket. A beruházást senki sem értette a piacon, ugyan ki akarna fel- és leszálló repülőgépek zajában élni? Nem sokkal később a légiforgalmat váratlanul máshová irányították. A területen Berlusconi lakóparkot építtetett, melynek 3500 lakását kiváló áron értékesítette.

5. Pedofília. Berlusconi kifejezetten élvezi a kiskorúak társaságát, szexuális partnerei közt számos gyereklányt találunk. Ez a vén kecske nem csak hogy megnyalja a sót, de a só unokáját is megbassza. Amit egy civilizált ember ízlésbeli, erkölcsi problémának, törvénytelenségnek vagy embertelenségnek tart, az ennek a kiélt, beteg fasznak maga az izgalom. Amitől a kultúrembert egy világ, attól Berlusconit csupán egyetlen szem Viagra választja el.

6. A méltóság teljes hiánya. Szénné-szarrá plasztikáztatta már magát a hiú gyökér, hozzá képest még Madonna is elegánsan öregszik. Hajbeültetés, arcfelvarrás, zsírleszívás, mind-mind szerepelnek Berlusconi magánklinikai kartonján. A vén pojáca lassan nyolcvan éves, de nyomorultul erőlködik, hogy még mindig negyvennek tűnjön. Megnyugtató ugyanakkor, hogy legyen a korrupt szemétláda bármilyen gazdag is, a Kaszást biztosan nem tudja majd lefizetni.

7. AC Milan. A labdarúgás világának legvisszataszítóbb klubja azt a funkciót tölti be Berlusconi életében, amit a kerékpárok őrzésére is alkalmas vastagságú aranylánc a szénné gyúrt ecseri piaci vállalkozó nyakában, alaposan belegabalyodva a mellkasszőrbe. Démoni, ahogy a kultúrát nélkülöző újgazdag magamutogatás alantas fejedelme az Univerzum legsötétebb energiájú futballklubját birtokba vette. Annyira kijárt a Milan Berlusconinak, amennyire Vasudvard a Fehér Szarumánnak, a Halálcsillag Darth Vadernek, vagy a szcientológia Tom Cruise-nak.

8. Ő az olasz Fásy Ádám. Berlusconi nem elégedett meg azzal, hogy az olasz közéletet és kiskorú szüzek testét egyaránt bemocskolja, hanem arra vetemedett, hogy kappanhangján igénytelen, szutyok popslágereket adjon elő. Közízlést mérgező, förtelmes lemezei ékes példaként szolgálnak arra, milyen jellemtorzító hatással jár az, amikor senki se marad a környezetedben, aki rád merne szólni: "Ne égesd már magadat, te szerencsétlen!" Kétes dicsőség lehet az Európai Unió elnökeként Kelet-Magyarország MSZP-közeli vállalkozóinak ATV-s produkcióit is alulmúlni.

9. Kis Duce. A Mussolinivel való párhuzam Berlusconi egész pályafutását végigkísérte. Olaszországban "mascanzone", azaz gazember gúnynévvel illetik, ezt a kifejezést az olasz nép legutóbb mintegy hetven éve alkalmazta előszeretettel - ki hinné - éppen Mussolinire. Despotizmusra való hajlama és alig leplezett agressziója egyaránt emlékeztet a fasizmus szülőatyjára, ahogyan a személyét övező kultusz és sérthetetlenség is az egykori diktátor alakját idézi. Nem meglepő, hogy Duce-nak is sokan nevezik egész Itália-szerte, ugyanis számos vélemény szerint jelleme épp olyan olasz kancelláros, amilyen Mussolinié volt. Az ostoba véglény ezek után, alig egy hónapja - mintegy igazolva a lejárató szándékú párhuzamot - védelmébe vette Mussolinit és rendszerét, felvetve azok rehabilitációjának szükségességét, kiemelve a korszak erényeit, és mindezt pont a holokauszt-emléknapon. Amikor aztán az olasz közélet valamennyi szereplője elküldte a jó kurva anyjába, csodálkozott, mondván, hogy ő csak jót akart.

10. A korrupció fejedelme. Miközben hazafias érzelmeivel és államférfiúi felelősségével traktálta az olasz választókat, bizalmasai körében számos alkalommal kijelentette, hogy csakis azért kezdett politizálni, hogy megmentse cégeit az összeomlástól, és önmagát a bírósági felelősségre vonástól. "Ha nem kezdek el politizálni, börtönbe és csődbe jutok." - hencegett több ízben a miniszterelnök. Sokat elmond a gátlástalan politikai kalandor kapcsolatairól, hogy a hírhedt maffiafőnök, Vittorio Mangano, két éven keresztül vendégeskedett a Berlusconi-villában. Hősünk erkölcseit jól példázza, hogy 2002 decemberében kormányfőként azt javasolta a FIAT állástalanná vált dolgozóinak, hogy vállaljanak illegális munkát adófizetés nélkül. Jelenleg is rengeteg eljárás folyik Berlusconi és cégei ellen olyan vádakkal, mint hamis elszámolások készítése, adócsalás és vesztegetés. Cégtársai, barátai és testvére, Paulo is bűnösnek bizonyultak már különböző bíróságok előtt, magára Berlusconira azonban még soha nem szabtak ki jogerős elmarasztaló ítéletet. A börtönt számos esetben úgy kerülte el, hogy pártjával olyan törvényeket hozatott, amelyek mentességet biztosítottak számára a bizonyítottan elkövetett bűncselekmények következményei alól.

Azért örültem valaha az LMP létrejöttének, mert abban bíztam, hogy talán majd megtöri a "két tábor, két zászló, hárommillió nyugdíjas" nemzetpusztító logikáját. Azt reméltem, hogy lesz egy olyan párt, amire ha nem is a választási győzelem reményével, de legalább tiszta lelkiismerettel bírok majd szavazni. Akartam végre egy olyan politikai erőt, ami nem azzal szerez szavazatokat, hogy korrumpálja a választóit, démonizálja a riválisait és polgárháborús csatatérré változtatja az országot, hanem azzal, hogy vállalható értékeket és vonzó jövőképet mutat fel.

Megértem a renegátokat, akik Orbánnak meg az ő inkompetens lakájainak a gátlástalanságát látva a kormányváltásra tették fel a politikai tőkéjüket. Cselekedni akarnak, mert azt gondolják, hogy ha 2014-ben nem sikerül legyőzni a Fideszt, akkor elvész a Haza. Csakhogy ez nem igaz. Ezt az álláspontot nem a hideg logika, hanem a polgárháborús szenvedély szülte. Ha megint kétfelé szakadva, az Orbán-Gyurcsány tengely mentén fogunk választani, akkor pont ott tartunk majd, ahol a korábbi huszonnégy év során bármikor. Csak egy kicsit sötétebb, kicsit balkánibb közélet vesz majd körbe minket. Semmi kétség: bőven van még hova hanyatlani.

Azt gondolom, hogy ma Magyarországon kisebbségben vannak azok, akik jogállamot, élhető civil életet és demokratikus viszonyokat szeretnének, ami ugye nem a saját pártjuk rémuralmát jelenti. Mindaddig kisebbségben is maradnak, amíg az általuk közéletbe delegált, valamirevaló figurák nem őket képviselik, hanem beállnak a két polgárháborús tömb valamelyikébe. Ez éppúgy vonatkozik Varga Mihályra vagy Navracsicsra (azon kevés fideszesekre, akikből kinézem a gondolkodást és a kultúrát), mint Jávorra vagy Karácsonyra (akik emberileg szintén vállalhatóak a számomra), de valaha ilyen lehetett Illés Zoltán meg Fodor Gábor is.

Amíg az a pavlovi reflex a politikában, hogy csak a következő választás és csak a következő bársonyszék számít, amiért aztán bárkivel összefekszünk, és bármit belehazudunk a választók szemébe, addig egyetlen választásnál lényegesen messzebb leszünk egy élhető Magyarországtól.

1. A KDNP. Semjén egy olyan párt elnöke, aminek nincs társadalmi támogatottsága, nincsenek szavazói. A KDNP frakciója Orbán nélkül csak turistacsoportot alkotva kerülhetne a Parlamentbe. Egy virtuális, politikai pártnak látszó négytagú mozaikszó, bármiféle felhatalmazás nélkül. Korrekt versenyben még puccsal se kerülhetnének hatalomra, lévén nincs egy osztagnyi hadra fogható ember köztük.

2. Miniszterelnök-helyettesi cím. Semjén Zsolt annak a kormánynak a második embere, amelyik eloszlatta az utolsó illúziót, hogy a nemzeti (konzervatív, polgári, jobb-) oldal bármivel is különb, mint a posztkomcsik. Az Orbán-Semjén kormány napról-napra győz meg arról, hogy korrupcióban, hazugságban, alkalmatlanságban és gátlástalanságban lazán felveszi a versenyt az előző meg az azelőtti kormánnyal, csak nekik még több hatalom van a kezükben.

3. Teljes alkalmatlanság. Semjén a legsemmirekellőbb ember a kormányban. Egy olyan társaságban, ahol az inkompetencia megtestesült ideálja, Matolcsy nemzetgazdaságért felelős miniszter lehet, ott ez a szerencsétlen érdemi hatalmat, tényleges feladatot soha nem kapott. Miniszterelnök-helyettessége, mint nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszteré nem több, mint egy hangzatos blöff, Orbán maximum a kocsija színéről engedi egyedül dönteni.

4. Plágium. Hogy lehetne bármiféle szakmai hozzáértést elvárni egy olyan embertől, aki még egy szakdolgozatot is képtelen volt tisztességesen megírni? De legalább a politikusi pályára alkalmassá teszi az a tény, hogy lopta.

5. Inkvizítor hajlam. Semjén a doktori értekezésében(!) jelenti ki, hogy Mick Jagger maga az Ördög. Nem azt írja, hogy a Rolling Stones zenéje sátáni, hanem komolyan azt állítja, hogy Jagger személyében jelen van az Antikrisztus. Efféle sötét babonaságért humánusabb helyeken kényszergyógykezelés jár, nálunk doktori cím. Dr. Semjén Zsolt teológusként sátáni erők működését látja popdalok éneklése mögött, ugyanakkor úgy véli, hogy az Úrnak kedves az, ha ártatlan és védtelen állatokat szórakozásból legyilkol.

6. Vadászat. Semjén Zsolt amellett, hogy szeret vért ontani, nem átall lobbizni is azért, hogy minél több vadon élő állat lehelje ki a lelkét, már, ha van neki. Miniszterelnök-helyettesként azon fáradozik, hogy a spanjaival minél több és többféle állaton gyakorolhassák perverz időtöltésüket. Az elmúlt két év legjelentősebb, nevéhez köthető belpolitikai eseménye az volt, amikor levélben követelte gazdapártja miniszterétől a nyári lúd, a vadgerle, a fürj és még számos addig védett állatfaj vadászhatóságát.

7. Kamu hajszín. Ötvenévesen hogy lehet valaki teljesen ősz, amikor az elmúlt húsz évben nem kellett dolgoznia, megélhetési problémái mégse voltak soha? A titok nyitja az lehet, hogy eredeti, vörös hajszínét vallásos meggyőződésből addig mosta a legkülönbözőbb vegyszerekkel, amíg a jelenlegi végeredményt nem kaptuk. Semjén nem szereti a vörös embereket, úgy gondol rájuk, mint Isten kegyetlen tréfáira.

8. A Reagen-szobor. Semjén Zsolt szobrot állíttatott a Szabadság téren Ronald Reagennek, annak a gyalázatos pojácának, aki színészként John Wayne, elnökként Gerald Ford szintjét se ütötte meg. És bár boldog kölyökkutyaként ugrálja körbe a háborús uszító debil egész alakos szobrát, ugyanezzel a lelkesedéssel nyalja fényesre annak a gazdának a kezét, aki a csillagháborúval fenyegetőző fantaszta hazájával és nyughelyével szemben az azeri meg a kínai szövetséget kínálja fel Magyarországnak.

9. Krisztus-marketing. A názáreti halálát és feltámadását reklámérvként használni kétségtelenül ocsmány dolog. Csakhogy Semjén nem egy autót vagy egy doboz cigit akar nekünk eladni azzal, hogy a Megváltó is ezt vezetné vagy ezt szívná, hanem azt állítja, hogy többek között azért áldozta fel az életét, hogy ő meg a haverjai havi hét kilóért zavaros és agresszív tévképzetekkel vegzálják a buzikat, a nőket, a hajléktalanokat, az ateistákat és ki tudja, hogy még hányféle társadalmi csoportot.

10. Elvtelenség és cinizmus. Szűz Mária országának első számú katolikusa egy olyan mélyen lelkiismereti természetű kérdésben, mint az abortusz, soha nem konfrontálódott a Fidesszel, eszébe nem jutott az együttműködés feltételévé tenni a magzatgyilkosságok betiltását vagy akár csak korlátozását. Plágiumügye kapcsán se habozott sokat azzal, hogy előadja Gyurcsány Őszöd utáni érvelését, és miközben éveken át morális alapon szólította fel lemondásra a szocialista miniszterelnököt, most ő magyarázkodik azzal, hogy amit tett, az hiába erkölcstelen, hiszen jogszerű.