Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Super Minimize Me

A tandíjmentes helyek kétharmadát fel készül számolni a kormány. Ez a bátor és távlatos döntés végre biztonságos távolságra löki az ország koporsóját az önnön zsírjában fuldokló Dániától és még közelebb visz minket a mesés Kelet olyan országaihoz, ahol a büdös kölkök nem az iskolapadban növesztik a seggüket, hanem lehetőleg már tinédzserkoruk előtt egy futószalag mellett termelik a hasznot.

Az internet névtelenségében rejtőzködő, sunyi kommentelők természetesen ezt a nagyszerű sikert is megpróbálják elvitatni tőlünk. Csak néhány elrettentő példát gyűjtöttem össze ezek közül:

viktor990: a tandíj bevezetése mindennél jobban mutatja a kormány alkalmatlanságát. ez az intézkedés ellehetetleníti a társadalmi mobilitást, és tömegével ösztönzi majd arra a fiatalokat, hogy külföldön keressék a boldogulást.

viktor998: a neoliberális kormányzat csak fiskális szempontokat ismer. nem értik, hogy élhető, sikeres, polgári magyarország nem képzelhető el széles és kvalifikált értelmiség nélkül. a felzárkózás nyugat-európa országaihoz se gazdasági, se kulturális értelemben nem valósulhat meg, ha az egyetemek kapuit bezárjuk a középosztály előtt.

viktor006: akik tandíjat akarnak, azoknak nincs más céljuk, mint az ország kifosztása és felszámolása. a hazaáruló nem a megfelelő jelző rájuk, hiszen nincs hazájuk, csak cégeik, bankjaik és offshore-számláik vannak. ők a magyar nemzet ellenségei, akik egytől-egyig bíróság előtt felelnek majd a tetteikért. a magyarságnak és a magyar fiatalságnak nem tandíjra, hanem ingyenes kollégiumra, ingyenes tankönyvekre, tisztes ösztöndíjakra van szüksége. ha majd újra a magyarság alapít kormányt, akkor mindez meg is valósul. a magyarok istenére esküszünk!

viktor012: fizetős felsőoktatással meg fizetős óvodákkal talán nem lehet országot építeni. az viszont biztos, hogy választást csak a nyugdíjasokkal lehet nyerni. megvédjük a nyugdíjakat. megvédjük a bársonyszékeket.

16 Tovább

Kis rikkancs, a szabadságharcos

Lassan kénytelen leszek a hálószobám falára függesztett Rogán-posztert a hátamra tetováltatni. A kis rikkancs ma azt kurjantotta bele az ünnepi kavalkádba, hogy "ma is harcolnunk kell a szabadságunkért, habár egészen másféle harcot kell vívnunk, mint '56-os elődeinknek".

Jól mondod, kis rikkancs! Nem véletlenül fogalmazol ilyen pontosan, hisz ennek a harcnak egy személyben vagy tábornoka és aszfaltharcosa, mártírja és ideológusa, szexszimbóluma és az az édes plüsskutya, amit élvezettel simogatnak a nyugdíjas nénik.

'56-ban Sztálin-szobrot döntöttek, ma Te szobrot állítasz a Blikk-nek. '56-ban Molotov-koktélokat dobáltak a pesti utcákon, Te is dobálod a koktélokat, csak épp az arcodba a francia Riviérán. '56-ban a szabadságharcot gyalog meg villamoson vívták, ma luxus limuzinok hátsó ülésein tartod a frontot. Akkor ugyan nem Boss és Armani öltönyben ropogtatták a gépfegyvereket, de nem is tudtak olyan gyakorlottan rendelni a Michelin-csillagos éttermekben, ahogy Te teszed.

2 Tovább

A kultúrához jutás emberi jog!

Hiszek a fájlcserélésben, a letöltés szabadságában, a kulturális javak anyagi cenzus nélküli használatában.

Nyilvánvaló, hogy a piac szabályai nem működnek, nem működhetnek minden területén az életnek. Az egészségügyet hiába piacosították az Egyesült Államokban, olcsóbb és mégis hatékonyabb a nagyobb állami szerepvállalás mellett Hollandiában. Előadom a tévében, hogy "mi volt ez a pusztító alpáriság?" - ez hiába az én szellemi termékem, mégsem bírok érte jogdíjat bevasalni vagy korlátozni a felhasználását. A természete nem teszi lehetővé.

Ahogy nem tudta ellenőrizni a Beatles, hogy Jessie vagy Ralph hány barátjával osztja meg a szobájában azt az élményt, amit a Revolver című lemez meghallgatása jelent, ugyanúgy gondolom teljesen abszurdnak, hogy amikor nem egy fizikai, hanem egy virtuális szobában oszt meg valaki egy felvételt a barátaival, anyagi haszonra való törevés nélkül, azt állami vagy céges eszközökkel terrorizálják.

Az abszurdon meg a szobán túlmenően pedig szögezzük le, hogy a kultúra közkincs. Nem az a funkciója, hogy profitot termeljen, hanem az, hogy olyan érzésekhez, gondolatokhoz, értékekhez és tudáshoz juttassa az embert, amelyek nélkül hiába sikeres vagy gazdag, az élete egy sekélyes posvány. Nem akarom a harmadik világot idéző körülmények közt nyomorgó producereket, lemezcégeket és médiavállalkozásokat végleg a Nyugati aluljáróba juttatni, főleg, hogy jön a tél, de ne azokat baszogassák már, akik igényes szellemi tartalommal akarnak táplálkozni az értelem és ízlés nélküli, tudatukat reklámokkal lúgozó kereskedelmi kínálat helyett, hanem állapodjanak meg az állammal, az majd biztosít nekik némi méltányos hasznot.

Sajnos ez sem azt jelenti, hogy mindenki egyenlően tud majd a tányérjába merni a kultúra asztalánál. Lesznek olyanok tömegével, akik operába vagy színházba csak ritkán képesek elmenni, akiknek a koncertélményről Fásy Ádám kannás bor mellé sem ajánlott társulata, nem pedig a Radiohead vagy Moby fog az eszébe jutni. Csakhogy ahogy nem szabad tömegeket élelem vagy ivóvíz nélkül hagyni, úgy nem szabad engedni, hogy a körülöttük lévő kulturális életből épp csak annyival érintkezhessenek, amennyit a pénztárcájuk vagy a szüleik pénztárcája a rezsi meg az adó után megenged. Nyilvánvaló, hogy mindenkinek látnia kell a Mechanikus narancsot és Az ötödik pecsétet, mert összehasonlíthatatlanul jobb világ az, ahol ilyen felvetésekről gondolkodnak az emberek, mint az, ahol egyáltalán nem gondolkodnak, mert ugye a kétfejű borjúról meg a többi bulvármocsokról ugyan mit is gondoljanak!

23 Tovább

Nyílt levél Rogán Antal Polgármester Úrnak

Abban reménykedtem, hogy a Budapest közepén felállított rikkancsfiú szobrát méltó módon fogjuk tudni ünnepelni. De elvették tőlünk ezt a nagyszerű pillanatot. Megkeseredett a szánk íze ennek a nagyszerű műalkotásnak a kapcsán. És ennek egyetlen felelőse az elképesztő munkabírású, polgármesterként, képviselőként, IMF-tárgyalóként, frakcióvezetőként és bulvárhősként egyaránt briliánsan teljesítő politikai géniusz, Rogán Antal.

Tisztelt Polgármester Úr! Anti!

A szemedbe kell, hogy mondjam: hibáztál. Bármennyire szeretlek, és bármennyire tisztelem mindazt, amit az elveszett kutyádért, a kedvesed szerelméért és értünk, magyar polgárokért az elmúlt évek során a Blikk hasábjain tettél, ezt a hibát nem tudom Neked megbocsátani.

Kezdem azzal, amit helyes, hogy megtettél, még akkor is, ha a bolsevik lakájmédia épp ezzel támad. Hibátlan ízlésről tanúskodó döntés volt a részedről, hogy a múltba révedő elmaradottságot, avítt korszerűtlenséget sugárzó "Az Est" feliratot a rikkancsfiú kezében lévő újságról eltüntetted. Biztos vagyok abban, hogy ha módodban állt volna annak idején Michelangelo, Dürer vagy Rembrandt ecsetjét vezetni, akkor még ezek az egyébként rendkívül magas színvonalat képviselő alkotók is lényegesen többet hoznak ki a karrierjükből. Jó lenne minden művész mellett tudni egy ilyen rátermett politikust, de legalább egy elkötelezett politikai komisszárt! Talán nem tartanánk ott, hogy támadásra és magyarázkodásra ad alkalmat az, ha valaki fejet merészel hajtani a magyar kulturális élet elmúlt húsz évének legnagyobb teljesítménye előtt. A benned rejtőző művész azonban jó érzékkel provokál: miközben egy merész avantgárd vízióval kitéped a kis rikkancsot a harmincas évekből, politikai és kulturális manifesztumként emeled magasba a Blikket. Köszönöm az értékvállalás bátorságát, politikusi és művészi helytállásodat!

A hála szavai után azonban kénytelen vagyok szembesíteni Téged azzal, milyen gyáva és képmutató döntés volt a részedről, hogy a kis rikkancs szobra ne téged mintázzon. Nézz magadba! Hát ki a kis rikkancs? Ki az az egyszerű, hétköznapi hős, aki lyukas bakancsban, nyakán a kiáltozástól kidagadó erekkel hozza el számunkra mindazt, amit tudnunk érdemes? Ki az a kis rikkancs, akit legszívesebben magunkhoz ölelnénk, ha nem tisztelnénk a fáradhatatlan robotot, amit végez? Ki a legkisebb rikkancs, aki Orbán Viktor haragvó torkaként sújt le szocikra, Jobbikra vagy az IMF-re? Te vagy az, Anti. Az a szobor Téged illet, Te azonban politikusi mértéktartásból, szerénységből, nagyvonalúságból - mindegy is tán, miből - lemondtál róla. Odavetetted ebek harmincadjára. És ezzel arcul csaptál minket, azokat a milliókat, akik nem csupán a jövő miniszterelnökét tisztelik Benned, hanem a példaképüket. A reményt és az utat egy olyan jövőbe, ahol egyszer majd mi is úgy költhetjük a köz pénzét, mintha a sajátunk lenne.

Tisztelettel: Puzsér Róbert

17 Tovább

Fegyverletétel

A bal-liberális értelmiség történelmi bűne, hogy a nagy média- és kultúrháborúban már kezdettől arra az álláspontra helyezkedett, hogy a gyeplőt a lovak közé kell dobni. A piac, a tömegízlés majd meghatározza, hogy mi érték és mi nem, vagy ha azt esetleg nem is, azt mindenképpen, hogy mi menjen a tévében, mit fogyasszon az átlagember nap mint nap. Ezzel a jobboldal egy korszerűtlen, avítt és frusztrációktól súlyosan terhelt víziót állított szembe, és azt próbálta elkeseredett igyekezettel keresztültolni a kulturkampf iszapbirkózása során. Olyan közművelődést, médiát és színházi világot képzeltek el, ami nem Csurka, Eperjes, Püski és Csoóri korosztályát célozta meg, inkább az ő szüleikét, nagyszüleikét. Akiknek a számára Bartók már forradalmian új volt, a Beatles pedig befogadhatatlanul modern. És akkor a Prodigyről ne is beszéljünk! Mindezek ellenére ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a jobboldalon legalább gondoltak valamit a világról, a média szerepéről, és szemmel láthatóan képviselni akartak valamit, ami számukra érték, és amiben a sok-sok giccses, öreg lim-lom mellett fellelhetőek valóban számottevő mélységek is, ellentétben a bulvármédia kongó ürességével.

A Fidesz egy nyolc éve koplaló a farkasfalka éhségével vetette rá magát a közvagyonra. Ezzel a falánk lendülettel szállták meg a kulturális életet és osztottak ki maguknak olyan jogosítványokat, amilyenekről híveik sem mertek álmodni. Azt művelték, amit kettő vagy hat év múlva a jelenlegi ellenzék fog, ha hatalomra kerül, ahogy tették azt mindig is. A polgárháború malmai szakadatlanul őröltek, miközben én naiv fejjel azt képzeltem, hogy most majd kiderül: lehet más módon is közmédiát csinálni, mint eddig. Fel lehet mutatni egy olyan ízlésvilágot és értékrendet, ami talán távol áll az enyémtől, de a puszta szórakoztatáson túl legalább képviselni akar valamit. A hírműsorok megszállását végre követi majd az évtizedes jobboldali toposz, mely szerint a médiának nevelnie kell. Fel kell emelnie az embereket. Az ízlést formálni kell.

Azt hittem, jönnek majd a színházi közvetítések (természetesen sok-sok Fidesz-közeli művésszel és kulturális vállalkozóval), feltárul az MTV csodálatos archívuma, ahonnan minőségi tévéjátékok tömegével lehet megmutatni, hogy ki volt Tennessee Williams, Mensáros László, Henrik Ibsen vagy Molnár Ferenc. Meg lehet végre próbálni rendes táplálékot adni az embereknek a moslék helyett, amivel a kereskedelmi televíziók és az elkereskedelmiesült köztévé vállt vállnak vetve mindeddig mérgezte őket. Csakhogy ha ma bekapcsolom a királyit, pontosan ugyanaz történik ott, ami az elmúlt húsz év során mindig. A hírműsorok gátlástalanul elfogultak, a bármiféle értéket képviselő műsorok a nem nézett sávokba lettek száműzve, világosan látható, hogy a közmédia továbbra sem akar más lenni, mint bármelyik kereskedelmi. Csak mindezt a mi pénzünkből, nézhetetlenül bénán, szokás szerint jó szarul.

A Fidesz megszerezte azt a kétes dicsőséget, hogy az ő uralma alatt álló köztévében a kvízjáték vesztes versenyzőit úgy alázzák meg, ahogy eddig egyetlen kereskedelmi televíziónak sem volt gyomra: ledobják egy csapóajtón. Az alulmúlhatatlan minőségű szappanoperákkal az állami televízió jókora részt vállal a nagy nemzeti ízlésrombolásból, a beszélgetős show-műsorok pedig szintén alpárian - a szó legrosszabb értelmében - kereskedelmiek.

Valóban mindvégig hazugok voltak Orbán nagygyűléseken előadott szólamai, nagyívű víziói? Akkor és ott számomra mindig úgy tűnt: ez az ember igenis gondol és akar valamit. Először is ki akarja kotorni a gyeplőt a lovak közül. Képviselni és érvényesíteni kíván a szellem frontján bizonyos értékeket. Nem gondoltam, hogy mindenképpen nekem tetsző értékeket, de feltétlenül valami olyasmit, amit az ember nem kapásból Csiszár Jenő személyével azonosít. Valamit, ami nem adja át reflexszerűen a kulturális kezdeményezést a Coca-Colának meg a McDonaldsnak. Erről a várva várt fordulatról azt mondták nekem, hogy "nemzeti". Én úgy tanultam, hogy ez a szó mást jelent, de részemről tökmindegy, akkor hívjuk így, csak jöjjön már! És jött a kétharmad. És kiderült, hogy mindvégig hiába vártam a fordulatot, a közösségi kultúraformálás hajnalát.

Mit kaptam helyette? Fegyverletételt a bal-liberális recept szerint. Ez történik, amikor a "nemzet" kerül hatalomra? Elűztük az országrontókat, és végre megkezdődött a magyar közösség felemelkedése? Vagy nem erről volt szó mindvégig? Már csak az a kérdés, hogy ezek után a Fideszt vajon mi különbözteti meg az MSZP-től, Orbánt Mesterházytól, a nemzeti együttműködést a reformkormányzástól? A gazdasághoz láthatóan ők is segghülyék, a hatalmi módszereik hasonlóan gátlástalanok, lopni pedig szintén nem restek.

Már nem várok fordulatot. Világosan kiderült, hogy Orbánt és a Fideszt kurvára nem érdekli se a kultúra, se az emberek felemelése. Kizárólag a hatalom.

16 Tovább

Puzsér Róbert

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek